Húsz éves lett táborunk és ezt egy nagy bulival ünnepeltük meg szombaton.
Amikor 1998-ban elindult a dolog, kevesen gondolták volna, hogy két évtized múltán is ott leszünk a lelátón, s eközben csapatunk az NB I-ben is eltölt jó pár szezont.

A szombat a Kavicsosnál indult, ahol minden tag kiélhette piromán hajlamát és a rossz idő, meg a felfokozott várakozás ellenére is sikerült precízen végrehajtani a megbeszélteket, 120 fáklya és jónéhány stroboszkóp lobbant föl a tó körül. Ezután közösen énekelve átvonultunk a buli egy kilométerre lévő helyszínére, az utolsó métereken meggyújtva néhány tüzet, majd a hely nyitásáig énekeltünk még egy jót.

Aztán következtek a meglepetések, gyöngyösi barátaink tortával leptek meg bennünket és a nevükben Szitó szólt néhány kedves szót. Majd a tiszaújvárosiak következtek, s ők is további szép éveket kívántak a tábornak, s új zászlóval, drapival is gyarapodott az egység. Tiszaföldvári barátaink nem gondolták volna, hogy a tíz éves jubileumi pólók - amik mindenkinek megvannak még - után ismét készülhetnek, ezúttal egy huszassal.
Rövid szünet, után a csapat nevében a csapatkapitány Tóth Koppány köszöntője következett, majd a klub elnöke, Pap Tamás és Mikulás Gábor adták át a nyolcadik játékos mezét a tábornak, remélve, még sokáig a csapat mellett leszünk. Györke köszönte meg az ajándékokat és a több évtizedes további szülinapokra szóló jókívánságokat, majd fölelevenítette a kezdeteket, és azt is, milyen hülye neve lett majdnem a csoportnak. Bejelentette sokadik visszavonulását is, hogy aztán tavasszal, meg jövőre, meg ki tudja, hány év múlva ugyanúgy ott legyen a lelátón és az élére álljon a dolgoknak.
Majd színpadra lépett a Zorall, amely igen jó hangulatot teremtett, voltak, akik végig pogózták az egy órát. Nem maradhatott el a dalok közös éneklése sem. A koncertre egyébként néhányan lejöttek a kultúrház emeleti terméből is, ahol a kertészeti egyesület tartott farsangi bált.

A vacsora után újra az ajándékozóké volt a terep, több régi játékos is meglepte a tábort, Kocsis Csabi például órát és söralátétet, Mézga pedig naptárat is hozott a szurkolóknak. Társunknak is volt meglepetése, Joci tortát (ami talán még most sem fogyott el) és gravírozott poharakkal ajándékozta meg a Magicot.

Csuka több napig dolgozott, míg megszerkesztette azt a háromnegyed órás videót, amit mindenki tátott szájjal, és többnyire röhögve nézett végig az elmúlt húsz, az előzményekkel együtt pedig huszonöt évről. A videó végén a személyesen eljönni nem tudó ózdi barátunk is köszöntötte a csoportot.

Aztán ismét a Zorallé lett a színpad, hogy egy fergeteges második félidőt produkáljon, majd a dj pultnál Csécsé nyomta hajnalig a zenét, a többiek pedig a színpadon és a Szalon minden területén a táncot.

Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével, közreműködésével emelte az este fényét. Nehéz lesz überelni, ha megérjük a 25-öt, de reméljük, akkor még többen leszünk majd és nem maradunk abban a szégyenben, hogy marad sör! (További képek a résztvevőknek majd egy zártabb fórumon.)







Képek : Magico Ultras , Lázár Endre


Handball - Champions League / Kézilabda - Bajnokok Ligája
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.12.02.
Veszprém - Kielce 31-26
5.080 - néző






Women's Handball / Női Kézilabda - NB I.
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.12.30.
DEBRECEN - Békéscsaba 31-28
1.400 - néző







Women's Handball / Női Kézilabda - NB I.
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.12.30.
FERENCVÁROS - Dunaújváros 30-23
1.200 - néző



Futsal - NB II. - Keleti csoport [2nd LIGA]
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.12.01.
CSÖMÖR - Gödöllő 4-2
400 -?- néző





Basketball / Kosárlabda - NB I.
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.12.28.Zalaegerszeg - Szolnoki Olaj 85-88
2.300 - néző

Zalaegerszegiek :

Szolnokiak :

Handball 2nd league / Kézilabda - NB I./B
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.12.16.
Ózd - MEZŐKÖVESD 30-27
800 - néző


Basketball / Kosárlabda - NB I.
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.12.23.SZOLNOKI OLAJ - Debreceni EAC 97-68
1.000 -?- néző


Women's  Volleyball / Női Röplabda - NB I.
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.12.20.
JÉSZBERÉNY - Békéscsaba 0-3
600 -?- néző



BÓNUSZ :
Women's Basketball / Női Kosárlabda
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.12.14.
SEPSISZENTGYÖRGY - Olympiakos 59-55
2.300 -?- néző


Women's Basketball / Női Kosárlabda
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.12.09.
SEPSISZENTGYÖRGY - U. Kolozsvár 82-66
1.200 -?- néző