Eggyel kevesebben jelenleg, de annál erősebben. Vegyész kitartás!

64 vármegye összefoglalója :
Egy évvel ezelőtt a székely terror vádak miatt szerveztünk labdarúgó kupát, most pedig a Hunnia perből kifolyólag állt össze ismét a HVIM válogatottja.
Az úgynevezett Magyarok Nyilai néven futó ügyben ugyanis egyik pécsi bajtársunk is érintett, aki ezen felül a PMFC szurkolói életének is meghatározó szereplője, ahogy ez egyébként több helyen is előfordul Mozgalmunkban, hiszen sokan érkeztek a HVIM-be a lelátói szubkultúrából.

Amikor a pécsiek meghirdették a tornát, egyértelmű volt, hogy jelen leszünk, ezúton is kiállva a túlzás nélkül egy egész országot a mai napig felháborító eljárás ellen, melynek esztelenségét tavaly ősszel fokozta a bíróság azzal, hogy két kivétellel valamennyi vádlottat letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, és bár eleinte megelégedtek a házi őrizettel, később sokukat előzetes letartóztatásba helyezték. Természetesen Mozgalmunk és a pécsi szurkolók is folyamatosan segítik tagtársunk családját, ennek egyik eszköze volt a február 5-re meghirdetett szurkolói focitorna is.

A pécsieken kívül érkeztek Szekszárdról és Zalaegerszegről, így a tornán nyolc csapat küzdött egymással két csoportra bontva. Három mérkőzést játszottunk, és bár nem a labdarúgás a fő profilunk, ettől függetlenül mondhatjuk, hogy szépen helytálltunk, és az sem érződött, hogy a csapat nagy része előző nap a Budai Kitörés Emléktúra rövidebb, 12,5 km-es szakaszát is teljesítette. Helyenként egész szépen játszottunk, és amennyiben a helyzeteinket sikerült volna értékesíteni, a csoportból is tovább léphettünk volna. Sajnos érződött az összeszokottság hiánya, hiszen a csapatban makói, szentesi, budapesti, soproni és persze pécsi vármegyések is voltak, akik az év többi napján olyan sok mérkőzést nem tudnak együtt játszani, ennek ellenére az első és az utolsó csoportmeccsen is sikerült ellenfelünk fölé nőni játékban, mindkét meccsen mindössze egyetlen góllal maradtunk alul.
A tornát végül az Ultras Zalaegerszeg csapata nyerte egy nagyon jó hangulatú döntőben, igen jó hangulatú mérkőzéseket játszva, hiszen az egerszegieknek és persze a rendező pécsieknek is szép számú szurkolótábora volt, az egymás elleni találkozójuk pedig valóban élvonalbeli körítésben zajlott.

A nap folyamán lehetőség nyílt az eszmecserére, és bizony jó tudni, hogy ha baj van, akkor még mindig van kire számítani, van kihez fordulni, van kivel összefogni.
Mozgalmunkban sokan részei a lelátói életnek, míg a lelátókon erős a nemzetért, hazáért való kiállás, így könnyű megtalálni a közös hangot, és mint azt a mostani példa is mutatja, a harcaink is lehetnek közösek.

A pécsi szurkolóknak ezúton is köszönjük a szervezést, a meghívást, és persze a többi résztvevőnek, hogy ilyen módon is kiállnak az igazság mellett. Példát vehetnek róluk azok a gyáva, megalkuvó politikusok, akik képtelen voltak dönteni, képtelenek voltak kiállni saját maguk egyébként mindenhol hangoztatott meggyőződése mellett, hogy egy évtized után végre lezárulhasson ez a nevetséges és sokak életét tönkretevő ügy.













Képek : Pest.hvmi.hu , Munkas 1950 , Y. Abubakari , Hungarian Fanatics


Nyíregyháza szurkolói csoportok által szervezett torna 4. alkalommal került megrendezésre.
Résztvevők : Nyíregyházi csoportok , Resovia Rzeszów (70) , Unia Tarnów (40) , Békéscsaba (18 ??) , Győr (8 ??)











Ice Hockey / Jégkorong - MOL Liga
Facebook , Twitter , VK , Forum
FTC - UTE 2-3
1.815 
- néző

Ferencvárosiak :










Eltévedt korong eltalált egy Fradistát :

Újpestiek :

Képek : Hungarian Ultras , UTE Jégkorong , SZSZJN , FradiMob


Women's Volleyball Junior / Női Röplabda Junior mérkőzés
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.01.28.
JÁSZBERÉNY - Nyíregyháza 1-3
200 -?- néző

Berény Fanatics 5 éves lett !

Women's Handball / Női Kézilabda - NB I.
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.01.24.
DEBRECEN - Dunaújváros 30-29
1.000 - néző







Women's Handball / Női Kézilabda - NB I.
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.01.21.
BÉKÉSCSABA - Ferencváros 25-35
1.500 -?- néző




Women's Handball / Női Kézilabda - NB I.
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.01.27.
Kisvárda - BÉKÉSCSABA 22-22
600 - néző


Women's Basketball / Női Kosárlabda - NB I.
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.01.21.
Olimpia Brassó - SEPSISZENTGYÖRGY 71-74
1.500 -?- néző



Futsal - Magyar Kupa / Hungarian Cup
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.01.18.
VESZPRÉM - Aramis 1-3
700 - néző


Basketball / Kosárlabda - NB I.
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.01.21.
Pécsi vsk - SZOLNOKI OLAJ 73-95
2.000 - néző



Bónusz :

Friendly match | Felkészülési mérkőzés
Facebook , Twitter , Forum , Vk
2017.01.21.
Soproni FAC - Győri ETO 0-7

Soproniak vártak a győriekre ,hátha elmennek :